ISTENI TUDATOSSÁG - LACROIX

A világ nem hely, hanem állapot, melyben megvalósulások, eltünések, feloszlások és ujabb formai megnyilvánulások jelenségével találkozunk. Több ezer éve ezt az archaikus könyvek számtalan formában fejezték ki. Az elbüvöltség állapotának, (Maya!) nevezik. Mára, amikor határhelyzethez érkezett mind a tudomány mind a vallás (az emberi létezés egésze), amikor kicsusznak kezünkbôl elôzôleg meghatározottnak, megfoghatónak tünô egységek mint az anyag, tér és idô,... amikor maga a tudomány is valami ébredés szükségességérôl beszél, amikor a konstruktiv racionális pánikszerüen az atomisztikusból valami megfoghatatlan holisztikusban véli szintetizálni mindazt, amit képtelen megfogni, megvizsgálni, megmagyarázni... Ködszerüen illannak el a kérdések, és válaszok, sôt az is aki feltette ezeket. De nem csak a tudomány fuccsol/t be ily módon e folytonosan változó, soha meg nem ragadható megvalósulásban, ebben a stabilnak tünô illuzióáradatban. Az imában rejlô elfogadás (OM, Amen!), a racionális és nem racionális közötti szakadék ellensulyozási lehetôsége is megszünt mára.   

                         -                  -                  -

A Fény a Teremtés mágikus alapja. Ami a Világosság (hang, hullám, hangzás) által lett teremtve. Amiben frekvencia, rezonancia jelenik meg. A további 'történéseket a jelenlegi tudomány a Rejtett Engergiamezôbôl kiugró antiaanyaggal magyarázza. De a folytonos változás ténye elôtt megtorpan. ôrült kutatásában addig bontotta az anyagot, hogy az eltünt, kifolyt a kezébôl, szertefoszlott mint álló, stabil, megvizsgálható objektum.  Szétmállot a kezünk alatt mind az anyagról, idôrôl, térrôl alkotott elképzeléseink.

                                 -              -                     -

Mater, materia, matrix, háló, szövet. Egy élô organizmussal állunk szemben! Szemben igen! Mert eredetünket tekintve látogatóban vagyunk itt, tanulni, érlelôdni, visszafordulni, ujra alkalmassá válva visszatérni... Az élô organizmusban saját kis élô organizmust kaptunk, a makrokozmoszban egy kis mikrokozmoszt, mely ugyanannak a Teremtô elvnek, Törvénynek megfelelôen müködik... a testünk. Mely képes az elbüvöltség, a maya állapotában élni, de közben képes a matrixot meghaladó impulzusokat is fölvenni. (Errôl irt egyfolytában Hermész!) Személyre szóló feladata minden egyes mikrokozmosznak, hogy belsô törvényeit (összhangban a Teremtés folyamatos változásban lévô organizmusával!) szintetizálja és alkalmassá tegye a matrixból való kiszabadulásra. Ez az önismeret útja, mely azonos a Létezés megismerésével.

                                -                 -                       - 

A káprázat körülményei között számolhatunk. Az emberi lélek a karma, az emlékezet és a vágyak szövedékébôl áll. Minden emberi cselekedet karmikus, akár ez az írás is. Emlékké válik, aminek a talaján vágyak alakulnak ki, amik ujra tettekre indítanak. Tehát a lélek mozgatója a karma, az emlékezet és a vágyak. Jól kell tudni, hogy mi a tett és mi a nem-tett. Aki a cselekvésben tétlenséget és a tétlenségben cselekvést lát, az ilyen emberben 'beáramlott' valami az 'isteni tudat'-ból, visszaemlékszik, TUD. Bár lát, hall, érint, szagol, eszik, mozog, alszik és lélegzik, az ilyen ember tudja, hogy ezek a 'cselekvések' azok, mellyel csupán az anyagi érzékek foglalkoznak megfelelô 'tárgyaikkal'... ô, a belsô szemlélô mindezek 'fölött' áll. Az ember a sokságnak egy töredékét hajszolja és így vájja magát egyre mélyebbre az anyagnak nevezett valamiben. Aki tudja hogyan kell megtagadni ezeket a tevékenységeket a magasabb elvárások megvalósításának érdekében, az a Uton jár az Erô, Tudat segítségével.

 Lao Ce-tôl:

'Nem-cselekedvén lélegzi az örökkévalót,

Titka soha sem állt írás köntösében.'

 'az anyagi gondolkodás gátat vet az igazi szellemi áramlatnak!'

                           -                  -                   - 

Nem kétféle "valóság" létezik, ahol az egyik a viszonylagos (mikrokozmikus, emberi) és itt létezik okozatiság, míg a másik egy végső valóság (makrokozmikus, isteni, abszolút), ahol nincs sem idő, sem okozatiság.' hanem egyféle! a makrokozmikus, isteni, mely tartalmazza az emberi, fizikai, életnek nevezett 'megpróbáltatást' is. Benne!  

'A relatív igazság megismerésével alapozd meg az

abszolút igazságot.

Az abszolút igazságban lásd meg a relatív igazság

megjelenését.

Az egyszerüség állapota az, amikor e két igazság

Az értelem korlátain túl egyé válik...

bonyolítástól mentes szemlélettel...'

Patrul Rinpocse

                            -                 -                  -

VAN= NEM-VAN... A Van eljut a Nem Vanságig, amint a közös eredet felismerésre jut. Ekkor eltünik a Vanság jelentôsége ... Akiben ez a 'fordulat' megtörtént, az tudja, hogy ez itt most nem játék a szavakkal!) 

                            -                  -                 -

A szemlélő nem csinál semmit,' -mondják, pedig dehogynem! Szemlél! Azt csinálja, ami a feladata! Látása egységes, soha nem analizál, hanem egészében 'lát' amit észlelni képes. Szintetizál. 

                            -                   -               -

'Míg az ember egyéb része az ami cselekszik, él, mozog, változik.' - ezt is mondják. De Nem! Ugy tünik, hogy az ember fizkai része cselekszik, él, mozog, változik. De ez az egészben a trükk!  Mert a fizikai rész pontosan a használódás miatt a megsemmisülés felé halad! Eszköz! Ajándék!

Ami valóban fejlôdik az egész 'buliban', az a szemlélô maga. A fizikai rész (test)ezért egy önmagának folytonosan ellentmondó eszköz állapotban van...

                           -                  -                   -

Az úton járás a folyamatos ébredés állapota, mely a tudatosulás következményeként már nem képes, kizárólag csak a belsô szemlélô,  saját gyökere, forrása által/felé megnyilvánulni.

                          -                     -                   -

Kérdezhetik, hogy 'Hogyan ismerhető fel a "belső szemlélő", ha nincs ami azt szemléltté tegye?  - Szemléltté tegye a szemnek? Tudatnak? Mi számára tegye szemléltté? Az érzékszervek bár végesek, de képesek a végtelen fölvételére és megnyilvánitására! Amit a fizikai számára (a fizikaival) bizonyitásként prezentálhatunk, az nem tartozik csak a fizikai körébe! Amirôl itt szó van, meghaladja a véges, korlátokkal terhes, földi észlelés körét, melynek minden tekintetben alávetett.

Telítve van a világegyetem olyan sugárzásokkal, melyek létjogosultságukat a 'megteremtés' égisze alatt ôrzik. A legegyszerübb dolog létrejötte mögött is e szellemi sugárzást feltételezem, melyek látensen tartalmazzák a szellemi fejlôdést tartalmazó tapasztalatot, alapvetôen ezért léteznek a földi utján vándorló ember, mint fölvevô számára. (Ennek legmagasabb szintü megvalósulása a müvészet... )

Valóban:Hogyan kapcsolódik össze a "belső szemlélő" mindazzal, amit szemlél?' - A tudatosodás után a belsô szemlélô 'elvégzi' ezt. Nem teszi vita tárgyává hogy hogyan és mit, csak természetes egyszerüséggel teszi. Méghozzá minden erôfeszítés nélkül, mint ahogy a sejtek is tudják agyalás nélkül, mikor mit kell ''megvalósítaniuk' a szervezetben, melynek alapvetô, alkotó részei. Nem kérdôjelezik meg a test, az organizmus létjogosultságát, mert nem vesztették el a képességet, hogy helyesen funkcionáljanak a Teremtés, az nagyobb és kisebb organizmus egészében. Annak része, kizárólag rá jellemzô 'programmal', ami biztosítja megnyilvánulásához az erôt. 

 A belső szemlélőről még: ha mindenen kivül van, hogyan érintkezhet bármivel is? Ha pedig érintkezik, hogyan lehet kivül? Természetesen nincs kivül! Minden, a legapróbb 'fogaskerék' is az élô organizmus, az EGY alapvetô és nélkülözhetetlen része. Ez a létezést müködtetô értelem.

                           -                     -                   - 

A szem amivel látom isten, ugyanaz, amivel isten lát engemet

Ha a makrokozmosz az egyetlen EGY, hogyan létezhet benne valamilyen szintű mikrokozmosz? A Létezésben az összes létezô a teremtés erejét (termékenyítô erôt) hordoz magába. Ezért az összes létezô magában rejti (csira formájában) mindazt, ami belôle születni képes. A Teremtés hiearchiákból áll, felépitései, törvényei ugyanazok... 'mint lent, úgy fent'... (mind fizikai, mind szellemi szinten!)

A folyamatos mozgás, változás a lények (rezgések, sugárzások stb.) belsô felépitései, törvényei alapján valósulnak meg. A lények (rezgések, sugárzások stb.) egymás kölcsönös változásai alapján veszik föl a létezésüket fenntartó/alakító impulzusokat és sugározzák ki ujra 'önmagukat'. Minden megvalósult lényt (rezgést, sugárzást) 'önálló mikrokozmosznak lehet nevezni (a makrokozmoszon belül), melyben a mozgás, 'müködés' ugyanazon törvények alapján létesül és megy végbe. Egymás fönntartói, kiegészítôi, egymással kölcsönös kapcsolat által magyarázható létezésük.  

A makrokozmosszal nincs befejezve a sor! A makrokozmosz ugyanis a Létezésnek csak azt a részét jelöli, ahol a létrejövés és megszünés, születés és halál végbemehet. Itt utalok egy ezen túl is létezô állapotra!!!!, melyet különbözô névvel illetnek a több ezer éves leirások.  A lényeg az, hogy abban az állapotban nincs változás, a létrejövés és elhullás körfolyamata, nem léteznek ellentétes állapotok, egyáltalán nincs maga a változás sem. Valószínüleg ez az, amit keres az ember, de tul sok elméletet gyártott mára, s olya hangosak és komlikáltak lettek ezek, hogy nem veszi észre, hogy amit keresett, mindig is ott volt benne .

Tehát mi az ami van illetve nem-van? Mivel önmagában a létezés értelmetlen. Csak valamiről állítható hogy létezik, vagy nem-létezik.

Létezés a fizikai állapotából létezik, ezért nem szabad kiülni egy képzeletbeli sziklacsúcsra, és várni a szent szellemre, vagy a fônixre, hogy odaszálljon és felültessen a felhôkre bennünket. Mert ilyen soha nem fog történni... Sok nyugati ember skizó zöldséggé vált már, mert meglátta a kutya lábát és a szájába rohant. Ha érted mit akarok ezzel mondani. Minden létezô 'saját csillagzat' alatt teszi meg az úton a lépéseit. És aki a 'saját csillagzat' törvényeit felrugja, az szakadékba zuhan.

 Megmutatni a dolgok ürességtermészetét csak a káprázat, formákba öntött illuzióinak biztos tudása után lehet. S akkor is csak azoknak, akik nem könyvekbôl, hanem saját kínlódásuk útján megszerezték az egyre hangosabb világban a csöndet, akik már tudják hogyan ne cselekedjenek a cselekvésben, akik számára nem szükséges az extra figyelem, ahhoz, hogy a legmélyebb tüzü, legmagasabb eszmények alapján élhessenek. Aki saját kínok közepette idáig tudott vonszolódni, vagy repülni,  az ilyennek meg lehet mutatni valamit az üresség üresség természetébôl. Az ilyen nem fog számon kérni semmit a leirt szavakon, mert tudja azt is, hogy annak ugyanaz a természete, hogy a tükörkép tükörképével áll szemben, és hogy hiábavaló...

 Ám az ilyen ember 'kétlaki', mert éli a fizikai állapotot, (éltetik a fizikai általi erôk), DE közben felébredett benne az, ami az Egyetemes része, ezáltal képes fölvenni az erôt(impulzust) az Egyetemes részérôl is. Megnyilvánulásai egyre intenzivebben az Egyetemes felé irányulnak, van és nincs. Cselekszik és nem cselekszik.. .

Ha a szemlélő csak szemlél, míg a test egy ettől független eszköz csupán, akkor hogyan és hova fejlődhet a szemlélő, illetve minek az eszköze a test, ha a szemlélő nem csinál semmi mást szemlélésen kívül? 

A test a szellem eszköze. A test az a véges 'eszköz', mely a végtelent képes magába fölvenni, és általa, róla megnyilvánulni. A test nem csak kivülrôl képes fölvenni az impulzusokat, hanem belülrôl is. Remember, ott a szemlélô, az egyetemes egy 'darabja', mely szemlélôdése mellett folyamatos és 'létfontosságú' üzeneteket közvetít. A szemlélô soha nincs különszakitva a testtôl. Függenek egymástól, hatással vannak egymásra. A szemlélô nem fejlôdik, mert az az egyetemes egy 'darabja', tehát tökéletes.

                            -                 -                  - 

Képzeld el, hogy egy egy állapotai vagyunk a (mostmár) önmagáról szóló tudattal 'felszerelkezett' mondjuk szellem megnyilvánulásának. Amikor mondjuk a szellem egy egy állapota elér egy bizonyos szintet. Milyen szintet? Azt, amikor minden benne van! Mindent képes felfogni, és kisugározni, ért (szellemileg) és érez mindent! Tud (szellemileg) és használni is képes! Nevezzük ezt a Mindentudás állapotának. Ami önmagában maga az éltetô, fizikailag mindig is a felfoghatatlan üresség lesz.

Képzeld el, ahogy a különbözô inpulzusok által ez az állapot egyre sürüsödik, ugyanakkor annyira légies is lesz, hogy mindent képes lesz nem csak magába fogadni, hanem átereszteni, kibocsátani is. Nevezzük ezt a magasabb fokozatot gyémánti állapotnak. Amiben szintén teremtô (teremtést elôidézô) erô van. Addig sürüsödik és ritkul, amikor már földi értelemben értelmét veszti az ujratestesülés. S ekkor mi van? Mert mivel hogy semmi nem vész el, és a folyamat része kell hogy maradjon, ezért a teremtô gyémántállapot egyszercsak 'Ég és Föld ura' lesz. Valami olyan, melybôl új élet valósulhat meg. És a Teremtésben müködô erô miatt ez a gyémántállapot egyszercsak elkezdi teremtô levését.

                           -                   -                 -

Ha van bármilyen esemény, azt nem kell eljuttatni végül valamiféle csendbe és mozdulatlanságba, mert a mozgásban benne van a mindenkori mozdulatlanság állapota, a zajban a csönd, mint a sokféleségben az egység.

Ez így van jól, ez miatt lehetséges az életet ajándékként, lehetőségként megélni..., képesnek lenni átélni. Örvénybe fuldokolni majd 'felbukva' belôle szintetizálni. Olyan ez mint betegségbe zuhanni, leomolni majd ujraépülve erôvel felfényesedni, továbbrepülni. 

Az elénk kerülô dolgokat itélettôl mentesen 'csak' szemléljük. Fogadjuk el 'olyannak', 'amilyen'. Ne próbáljuk szétszedni, kritizálni, csak egységes egészében fogadjuk magunkba. Ez a 'Minden'-re rálátás/befogadás szellemi folyamata.

Abban a pillanatban, hogy véleményt formálunk, ha jó-nak vagy rossz-nak minôsitjük, már benne vagyunk a folyamatban, és ezekkel az érzékelésekkel változásokat eszközlünk a Mindenségben. Ez nem más, mint az Én kiiktatása, mely benne is van, de nincs is. Szemlél, de nem magyaráz, nem érez bele az érzékeltbe semmit azon túl. Nem ragaszt cimkét a felfogottra, arra sem aki a felfogottat felfogja. Nem próbálja megmagyarázni a felfogott eredetét, s annak az eredetét sem, ami felfogja.

Ha a tudat nem engedi, hogy elpazarolja erejét ilyen silányságokra, akkor ez a tudat benne rezeg a Mindenben, azzal együtt, az által mint rész az egészben, mely esetenként forditva is igaz... Igaz lehet e ez? Ez az az állapot úgy gondolom, amikor rámondhatjuk a Teremtésre hogy olvasztótégely. Ugyanis minden mindenben benne van (a lehetôség!... de tudatosulás után meg is valósul mert valójában nem lehetôség, hanem folyamat.) Ez egy tudatállapot. (Tudatállapot egyenlő életállapottal!) Ez a tudatállapot az, ami az Egyetemessel való ölelkezés!. A dolgok azért nem képeznek önálló egységet, mert minden mindennel összefügg. Ha bármit megismerek, magamat ismerem fel benne. Ha önmagamat ismerem meg, általa a Létezést! mert a kettô elválaszthatatlan kapcsolatban van. Egymásba árad, átfolyik, ezért folytonosan teremt.

Ha a jelenségen kivül van, akkor bármi másnak nevezhetem. Paradicsom, Samballa, SangriLa, zöldbéka, cipôfüzô stb.  Nem része a jelenségeknek! Az az általam leirt gyémánti állapot is az lehet. Ami teremt és irányit a benne lévô teremtô erôvel. Mert hogy birtokolja a Mindent, de mozdulatlanságában Semminek nevezhetjük.

Az "isteni tudatot" nem lehet megragadni semmilyen hagyományos úton. Az "isteni tudat" ragad meg minket. Még pontosabban: egy belsô minôségi állapot elérése folytán megtörténhet az, hogy a mindíg is bennünk lévô Egyetemesbôl felismerünk valamit és a felismerés következményeként átfolyunk bele (ami azért persze csak játék a szavakkal, mert folyton benne vagyunk!). Mindez a hagyományos tudattal nem kontrollálható, nem befolyásolható.

Gondolod, hogy az emberek többsége ebben a megszabadult állapotban akar élni? NEM! Nem, mert minden felismerés ellenére ez nekik egy növényi állapot. Az ember szenved az érzéstôl, de ebben képes otthonosan mozogni! Elég a kutya lábát megmutatni, mert attól neki ez a játéknak nevezett élet csak élvezetesebb... ugyanis beinditja a fantáziáját. A kutyát ha meglátja, az neki a halál. És kiváncsi a halálra mert fél tôle,  de nem akarja látni! Megretten tôle, idegen neki, tiltakozik ellene minden porcikája! Hiába a szenvedés végét jelentené számára. És inkább megmarad álmodozó állapotában.

                             -                 -                 -

'nincs más "Olyan" magasabb vagy kifinomultabb' Vagyis ez nem pusztán egy tudatállapot, nem valamiféle különleges meditációs élmény, hanem annak tudása és látása, ahogyan a dolgok vannak. A 'dolgok' látása, érzékelése úgy, ahogyan vannak. És akkor AZ a Nirvána, vagy Samballa vákuma, a Paradicsom, vagy zöld béka. ? Egyszer van az érzékkel megismerhető, és az azon túli. A kettô egyben van, kölcsönhatásban van, egymás által létezik. Egyik a mozdulatlan, örök a másik a folyton változó, lehulló és felépülô. Egyik a másikban. 

                             -                   -                  -

Dolgok a káprázat világában, amik a tükrözôdés tükrözôdései!

                             -                   -                   -

A tiszta tudat is egy tükrözôdés!

                            -                   -                   - 

AMI valóságos, amit érzékelni kellene, az Örök, Változatlan, AZT, az Eredetünket, a Forrást. Aki meg képes nyilni, az érzékelni is lesz képes AZT. De ez nem elhatározástól függ, sem megtanulni, sem odafejlôdni nem lehetséges. 

Kizárólag a tudat megfordulásával lehetséges. Eltolva minden ragaszkodást, az éntelenség felségterületén találjuk magunkat, ahol az észtudat elveszíti jelentôségét. Az emberben lévő isteni szikráról van szó, a szellem tudatáról. Mely változatlanul hordozza a mindenség tudását.

Figyelmünket a figyelemre magára irányítjuk' - ez a kulcs!

Ez a tudat, amiben minden jelen van!

A belsô, éntelen szemlélô szintén 'tudat', ami nem változik, mert az egyetemes része, amiben minden jelen van. Nem a hagyományos, emberi tudattal való gondolkodásról van szó. Hanem a szellem belsô mozdulatáról, ami nem más mint ez a figyelem. A folyamat amit ez a belsô, éntelen szemlélô 'tesz' nem más, mint egyszerüen szemlél, összpontosít, méghozzá folytonosan önmagára, mert mindenben önmagát véli 'felfedezni'. (ez az összpontosítás nem az, amit az itt-és-mostban teszünk! Ez a belsô-egyetemes 'mozdulata', mellyel 'ránéz' a létezôk forrására, eredetére, szemléli AZT, ami minden esetben önmaga! S mivel így van, ezért soha nem analizál, hanem úgy ragadja meg a megragadhatót AHOGYAN AZ VAN. Szintetizál, mindig csak beépit... Mindíg csak önmagát szemléli, önmagát építi be! S ez a mindíg 'önmaga' folytosan állandó a változás és sokféleség körülményei ellenére is!  

A tudat mindentől független, üres, abszolút különálló a tapasztalás területétől. Ez a hamis énképzet egyik forrása, egyben a tudat eltárgyiasítása. Mert amikor így látjuk a tudatot, akkor az ténylegesen valamiként tapasztaljuk, s éppen ezért beleesik a tapasztalás területe közé. Mert a folyamat, amirôl szó van, a szemlélés, (a figyelem megfigyelése) ott nincs jelen a tudat! (Itt megint a szellem tudatáról van szó!) 'Figyelmünket a figyelemre magára irányítjuk' - ez a kulcs!

'Ez a tudat, amiben minden jelen van'! És tegyük hozzá hogy oda-vissza igaz, tehát ebben a tudatban is a Minden benne van

A figyelem tér-természete az, hogy nem válik semmitől sem el, mindenütt jelenvaló (minden tapasztalásban), számára lényegtelen, hogy mi a figyelem tárgya, a tér is közömbös. Akár nappal van, akár éjszaka, a tér ugyanaz marad. Mindegy, milyen tapasztalások jelennek meg, a figyelem nem változik!  Most hogy ezt leírtam, a másik ember egyetemes (szemlélő figyelmének! szánom. Adó-vevô kapcsolat! Vagy veszi, vagy nem! A fizikai tudatnak nem szól semmi. Ha ezek az egyetemes részek találkoznak, (az adást a mindenen áthatoló, folyton éber, változatlan szemlélô felvette), ott megteremtôdhet a lehetôség a kapcsolódásra. Nem az 'adóval' való kapcsolódásra!

A tudat fény természete: a tudat éber... Forrás nélkül (mert ő maga a forrás!) mindenre kiterjed, mindenben jelenlevő. - MA mai embernél az a gond, hogy tudat alatt egyetlen egy dolgot képes beazonosítani: a fizikai tudatot. Márpedig akár tetszik akár nem, létezik a fizikai tudaton túli tudat, a szellem, az örökkévaló tudata. És ez bennünk, emberekben van. Ameddig az ember a fizikai tudattal azonosítja ezt a tudatot, ameddig az ember rá nem döbben a belső szemlélőre, az örök, változatlan halhatatlanra, és nem aktivizálja azt, mindaddig tévedést tévedésre fog halmozni. Ezzel tartja magát távol a valódi felismerésektől.

Van egy kis gond: a "figyelemre figyelünk". ha ez a belső szemlélő csak szemlél, csak figyel, akkor hogyan figyelhetné önmagát? A szem hogyan látja a szemet? Mi az, ami tud a tudatról? Merthogy, ha én tudok valamiről, ha én látok valamit, ha figyelek valamit, akkor nyilvánvalóan nem lehetek azonos azzal, amit figyelek, különben nem lenne a figyelmem tárgya, legfeljebb a figyelő alany.

'Az ember viszonylag könnyen eljuthat olyan állapotba, mikor "önmagát figyeli", mikor "kívül helyezkedik magán". És ha arra irányítja a figyelmét, hogy micsoda az, ami kívül helyezkedett, ami figyeli a dolgokat, akkor azt tapasztalhatja, hogy ez a figyelő mindenféle gondolattól és érzéstől mentes, nem változó, független. Tehát más, mint a "fizikai" valója, más, mint a "hétköznapi tudata". Ebből aztán levonnak olyan következtetéseket, hogy ez az "én lelkem", meg a "halhatatlan rész", az "isteni szikra", vagy akár a "Buddha-tudat". Ezt a figyelőt, ezt a fajta belső szemlélőt észrevenni bizonyos értelemben megvilágosodás. Itt kezdődik a "szellemi út".'

A szemlélôre szükség van a tudatosodás/ébredés folyamatában. A szemlélôsdinek addig van létjogosultsága, akkor szünik meg, amikor az 'egységek' felismerik egymásban önmagukat és egymás által egymássá folynak.

Lao Ce:

'A pálya az elsô ok, önmagát meghatározza,

örökké volt, van és lesz... '

A világegyetemben négyféle uralom van, de a kormányzat egyetlen egy.

Az ember alá van vetve a földnek.

A föld alá van vetve az égnek.

Az ég alá van vetve Taonak.    

Tao pedig önmagát kormányozza."

'A bölcs sem nem durva, sem nem harcias.

Ellenkezôleg: jóságos, béketürô és alkalmazkodó.

Nemes példával jár elôl, ösvényt mutatván

az embereknek .

Ez a legfôbb cél a régi bölcsek szerint.'

Lao-ce: Tao te King, 68. fejezet

'A bölcs mindig becsületes, az embereket nem bírálgatja.

Mindig igazságos, és épp ezért senkit sem szokott becsmérelni.

Mindig egyeneslelkü, de embertársait nem kényszeriti rá.

Szóval a bölcs világlik, de nem kápráztat!'

Lao-ce: Tao te King, 58. fejezet

                           -                     -                      -

Az üres ég nézésében a látvány megszűnik. Hasonlóképp, mikor a tudat néz magába a tudatba! Figyelmünket a figyelemre magára irányítjuk!!

A tudat természetét tiszta fénynek hívják!
 

A tudat eredeti természete térszerű. Áthat és körbefog minden dolgot a nap alatt. A mozgásban benne van a mindenkori mozdulatlanság állapota, a zajban a csönd, mint a sokféleségben az egység.

Elkendőzik a tiszta fényt fogalmak és eszmék. Nem magyaráz, nem érez bele az érzékeltbe semmit azon túl. Nem ragaszt cimkét a felfogottra, arra sem aki a felfogottat felfogja. Nem próbálja megmagyarázni a felfogott eredetét, s annak az eredetét sem, ami felfogja.

Te vagy a Tan fénye. A dolgok azért nem képeznek önálló egységet, mert minden mindennel összefügg. Ha bármit megismerek, magamat ismerem fel benne. Ha önmagamat ismerem meg, általa a Létezést! mert a kettô elválaszthatatlan kapcsolatban van. NINCS AZ ÉNEN TULI MAGASABB, KIFINOMULTABB.

Az egyetlen mód megmaradni, fennmaradni a sugárzásunk, kisugárzásunk alapvetô megváltoztatása! Csak az alázat kapuján áthaladva hóditható meg a Szellem magaslata. Az embernek meg van a joga rá, hogy szemét a Fény felé forditsa, ezt a jogát azonban meg kell szereznie.

Fény=Szeretet=Harmónia=Egyensúly: A TÖRVÉNY.

Mondjuk van egy csodálatos kis tó, a hold meg rásüt ezüstösen, nincsenek fodrok a vizen, totálisan nyugalomban van.  Süt reá a Hold, ezüstös. Ha igy maradhat, akkor azt boldogságnak nevezik. Ha bevegyülnek más elemek (érzelmek), mondjuk a szél, orkán, s felveri a felszint, akkor más lesz a neve, irtózatos vizesés is lehet belôle, amitôl a hullámok is szenvednek, meg az is, aki látja.

Légy együttérző azokkal, kik folytonos szorongásban szenvednek! Ez a kavalkád valójában a káprázat káprázata! Kell segiteni, ha megtehetjük! Hogy kezet fogva.  Mind többen 'oda' érkezhessenek!(Ahol már eleve ott vannak, de nem tudatosak róla) Egyébként durva önzôség az egész UT! Nincs is ut! … ‘itelkezni, igazságot osztani nincs jog! … Nincs igazság, nincs harmonia, nincs béke! Csak fejlôdés van rengeteg közremüködôvel, akik mind mások az egységben. Részei önmaguknak! Elsôdleges kötelesség mindig magunk! Segíts magadon, ezzel segíted a Mindenséget! Ha magunknak nincs semmi, ugyan mit adhatnánk másnak? Mindig akad valami, amit adhatsz!

Figyelj örömmel! Felismerni a dolgok üresség-szellemi-isteni-Igaz Emberi természetét, az egy folyamat, egy út. Ez az az út, amirôl a különbözô vallások beszélnek. Ez az az út, ahol botladozva bár, de mindannyian haladunk, s megüthetjük magunkat, de megsemmisülni soha nem fogunk. Minél inkább megismerjük önmagunkat, annak isteni-szellemi létezését, annál többet felfogunk a Létezés természetébôl, a Mindenség eredô lényegébôl. Fokozatosan kivonva magunkat az értelmetlenség hajszolása alól végül megértjük a csönd beszédét és nem-cselekvés cselekvését, elpusztíthatatlan örömöt teremtô extázis állapotát.

A tudat kettőségeinek meghaladásában van a Legfelsőbb látás;
A nyugodt és csendes tudatban van a Legfelsőbb Meditáció! Gyôzelem-vereség, támadás-védekezés, kényszer és viszály. Ezek mind önzésbôl fakadnak. Ez az erô és ellenerô földi tánca, melyben hol az egyik van jelen, hol meg a másik. De kapukat nem nyitnak sem az elmének, sem a léleknek. Önmagadból ölsz ki egy darabot, amikor támadsz, ölsz és fájdalmat okozol!

Kerülni kell az akarást, az erôszakkal való irányitást. Egymás megérintésének olyannak kell lennie, mint a fény, ami mindenkire egyformán sugárzik. A szeretet, az elfogadás által, a nemcselekvés cselekvésével.

Minél iszonyúbb, konkrét szenvedéssel, teli helyzetet tudok a lelkemben átváltoztatni moccanás és minden érzéstôl mentes állapottá, annál bátrabbá, erôsebbé váltnak érezhetem magamat.

Minden tudati képen túl a tudat természetesen tiszta:
Ösvény nélkül követed a Tiszták ösvényét! Nem mi, hanem az Igaz végzi el a szükséges változtatásokat, megszabaditásokat. Az érzékcsalódásban felejtkezôt a megvilágosodás, a tudatlant a bölcsesség, a gonoszt a szeretet. Ennek folyamata pedig a Szent Mámor.

Módszer nélkül nyered el a legfelsőbb megvilágosodást.

Fordulj meg!